Az elfeledett ninja

Első fejezet

Írta: Veress Éva / Yukina

    Ha fel szeretnéd rakni az írásomat a honlapodra előtte, értesíts. Előre is köszönöm!

Elérhetőségeim: E-mail: vvica@citromail.hu

           MSN: vvica@citromail.hu

Jó olvasgatást J

(Az író megjegyzése: A szereplők jelleme nem követi az Animében és a mangában szereplőkét. A főszereplő pedig egy általam kreált személy, aki biztosan nem lesz benne sem az Animében sem pedig a mangában. A kedvenc szereplőimet sorakoztatom fel és főleg a felnőtt karaktereket. Van, ahol a történet sem egészen passzol az eredetihez, hiszen bele kellet illesztenem Jádét Konoha múltjába! Narutót nem vettem be a történetbe. Ennek az egyik oka, hogy félek a karaktertől a másik, pedig, hogy a történetben nem tudtam neki illő szerepet létrehozni. Sakura sem lesz benne csak említés szintjén. Sasuke pedig majd sokára maximum egy fejezet erejéig fog szerepelni elhanyagolható fontossággal, de említés szintjén sokszor elő fog fordulni. Ezért a Naruto rajongóktól előre is bocsánatot kérek. Itt főleg Jouninok, Akatsuki tagok Chuninok és ANBU tagok kapnak majd szerepet.JL)

Jade fáról fára ugrált, és közben mosolygott. Tizenöt éve először tért vissza először a szülőföldjére. Egy magasra nyúló öreg fa ágára érkezve, már látta a rejtett levél falut. A jól ismert sziklába vésett arcokkal együtt. Elmerenget ott egy jó ideig miközben az arcokat, fürkészte. Végül leugrott a fáról és immár a földön haladt egyre közelebb a bejárathoz vezető úthoz. Hosszú ezüstszőke haját összefonta.

A kapuban strázsáló őrök nem foglalkoztak vele, hiszen sokan jöttek és mentek. A város közepe felé közeledve ritkultak a támadás okozta károk mértéke, de örömmel figyelte meg hogy az emberek már túl vannak, rajta és a javításokkal foglalatoskodnak. Nem sok régi hely maradt érintetlen kivéve a falut átszelő kis patak környéke és az akadémia növendékeinek gyakorlóterülete. Miután a szíve kicsit lenyugodott a sok emlék felelevenedése után beült egy szórakozóhelyre. Mindig itt tudta meg az adott városról a legtöbbet. Leült rendelt magának egy kis szakát és édességet, azután hegyezte a fülét. Nem egy ninja is ült a bárban. A beszélgetésből rögtön kiderült hogy a városban minden ninjának küldetésre kell mennie, mert a veszteségek elég nagyok voltak. Az összes ANBU is kint van információkat gyűjteni. A város szinte védtelen, de nem aggódnak annyira, hiszen Tsunade vigyáz a városra. Jádét nem érte meglepetésként, hogy Tsunade-sama lett az új vezető. Jól tudta hogy Jiraya sohasem vállalta volna el. De már előre nevetett, azon hogy megnézheti őt munka közben. Nagyon jól tudta hogy hiába sokan vannak kiküldetésben nem lesz sokáig észrevétlen a jelenléte. Fizetett azután elindult a Hokagék épülete felé. Nem akart a főbejáraton menni túlságosan sokat kérdezősködtek volna. Így hát az egyik ablakon szökkent be, mikor a terembe ért ahol Tsunade éppen jókora papírtömeg mögött gubbasztott az ott lévő két ninja, támadó állásba helyezkedett. Mikor Tsunade felnézett. Jade állta az ismerős szigorú pillantást és mosolyogva nézte végig az arc döbbenetre váltását. Tsunade felpattant és csak levegő után kapkodott. Mikor, úgy ahogy visszanyerte lélekjelenlétét a két őr felé fordult.

-         Elmehettek!

-         De Tsunade-sama! – egyetlen szigorú pillantás elegendő volt hogy a két férfi végül távozzon. –

Tsunade megkerülte az asztalt és Jade felé indult. Jade nem mutatta ki érzelmeit, csak várt.  Tsunade mikor a közelébe ért egy könnycsepp kíséretében átölelte. Jádét az utóbbi években nem érték ilyen kellemes dolgot így kissé késve reagált. Viszonozta az ölelést, ami jóleső érzéssel párosult.

-         Jade, úr isten! Nem mertem igazán elhinni, hogy élsz, pedig Jiraya mondta.

-         Igen. Találkoztunk öt évvel ezelőtt. – Jade kissé meghajtotta a fejét -Gratulálok neked!

-         Köszönöm, én pedig örülök, annak hogy látlak, és visszajöttél. – a nő zavara hamar elpárolgott. Jade felismerte arcán azt a magabiztos mindent tudó tekintetet, ami a harmadikat, is jellemezte.-

Jade kinézett az ablakon, és élvezte a lágy szellőt.

-         Túl sok minden történt! Nem lehettem vak és süket továbbra is.

Tsunade karba tette a kezét és nézte azt a kislányt, aki most már gyönyörű felnőtt nővé vált. Érdekes módon csöppet sem, hasonlított a bátyára sem, külsőleg sem belsőleg. Jade ránézett.

-         Remélem nem bánod Tsunade-sama ha, visszatérek?

Tsunade jól tudta hogy Konoha sokat nyerne vele, ha egy ilyen tudású ninja a falu szolgálatába állna.

-         Jade tudod, hogy a szülőfalud mindig nyitva áll előtted, ha nincsenek ártó szándékaid.

A lány mosolygott. Mindig is visszahúzta ide a szíve, nagy örömmel akarta bizonyítani hűségét. Sohasem gondolna, hogy még egyszer otthonának nevezhet bármely helyet is ezen a világon.

-         Tégy belátásod szerint Hokage-sama.

-         Menny elevenítsd fel a régi emlékeket. A Juninok többsége visszatér a városba még ma, megbeszélés miatt, úgyhogy sok ismerős arccal találkozhatsz, ha akarsz! Utána beszélünk.

-         Remélem.

Jade meghajolt és most a főbejáraton távozott. A két őr továbbra is gyanakodva néztek rajta végig némi csodálattal. Megszokta már a férfiaktól ezeket a pillantásokat. De sohasem örült neki és nem is fog az biztos. Egyelőre mindenfajta indíttatás nélkül kószált a városba és felfedezte a számára új falut. Végül a patak melletti kis parkban telepedett le a park már akkor is itt volt, amikor ő volt kadét és a bátya pedig Jounin. Emlékezett a szörnyű este előtti beszélgetésre, ami ugyanitt zajlott le. A báty mindig tartózkodóan, fölényesen és némi undorral osztogatta véleményét, - amit Jade már kiskorában megtanult - nem kellet komolyan venni. Nem voltak vér szerinti testvérek, vagyis nem egészen. Az apjuk volt csupán közös. Jade nem is ismerte, mert még a születése előtt halt meg egy küldetésen. Sajnos a rossz rémképeknek be illő múlt is kezdett a felszínre törni ezért felállt és továbbindult, az elesettek kristály emlékművéhez. Egy emlékmű mindazoknak, akik életüket adták a falu biztonságáért. Már távolról látta hogy áll ott valaki. Illő távolságból akarta megvárni még elmegy, de a férfi tüsi haja és a fél arcát fedő maszk nem hagyott kétséget benne hogy ki áll ott akár egy kőszobor. És persze nem kellet magyarázat sem hozzá. Így aztán folytatta az útját. Tudta hogy a férfi tudja, valaki közeleg, éppen ezért távozni akart, Jade hangja azonban megállította.

-         Még mindig elkésel, hogy Obitót meglátogasd? Kakasi?

Kakasi megfordult. Az arcából semmit sem lehetett látni, a bal szemét pedig a fejpántja takarta el de a jobb szeme is elegendő volt ahhoz, hogy Jade felismerje benne a döbbenetet, és a hitetlenkedést.

-         Jade? – kérdezte miközben bizonytalan léptekkel közeledett felé.

Jade mosolyogva előzte meg a férfit és ugrott a nyakába. Annak idején ők voltak a legjobb barátok az akadémián, de Kakasi egy évvel hamarabb lett Genin. Jádét annak idején a bátya tesztelte és nem találta alkalmasnak rá, hogy ninja legyen, ő pedig nem vitatkozott a bátyával. Pedig emlékezett a vitára a bátya és Jiraya-sama között. Jiraya teljesen alkalmasnak ítélte a nehézségekre.

-         Kakasi te felnőttél! – tért vissza Jade a jelenbe –

-         Ki is nőtt fel? Hiszen te nő lettél, én bezzeg azt hittem annak idején, hogy csak ugratsz mikor ez első találkozásunk után, azt mondtad nekem, hogy lány vagy.

Jade hátrált egy lépést és összevont szemöldökkel nézett a régi barátra.

-         Ugye nem veted át Jiraya-sama rossz szokásait?

Kakasi zavarodottan vakarta meg a fejét miközben hevesen nemet intett. Jade örömmel tapasztalta hogy a komor fiú már nem olyan komoly többé.

-         És te – komolyodott meg hamar – Merre jártál ennyi éven keresztül, és miért hagytál minket abban a hitben, hogy meghaltál, vagy. . .?

-         Elmentem a bátyámmal? – fejezte be a mondatot Jade –

-         Én ezt sohasem hittem el! – jelentette ki nyugodtan –

-         Pedig nem hiszem, hogy a környezet, amelyet hátrahagytam erre engedett következtetni. De nem maradhattam, ő gondoskodott róla.

Jade az obeliszkre nézett és arra gondolt, hogy a bátya hány ártatlan embert ölt meg. Kakasi kezének súlya a vállán zökkentette vissza.

-         Mit szólnál valami finomhoz? Meghívlak, és közben mesélsz. – mondta a férfi–

Az este már az édességboltban találta őket.  Jade sohasem volt kíváncsi hogy Kakasi mért nem veszi le sohasem a maszkját, de direkt sok lehetőséget adott hogy a férfi észrevétlenül megegye az édességét. Sokat változtak, és erre mindketten rájöttek. A régi csínytevések felelevenítése mindkettőjüket örömmel töltötte el. Jade belekortyolt a meleg teába mikor Kakasi rákérdezett.

-         Nos? Mi történt akkor?

Jade pár korty után letette a meleg italt és kinézett az immár csillagos éjszakába.

-         Aznap amikor Sarutobi-sensei és egy AMBU különítmény rajtakapták, ő menekülni kezdett de mielőtt elhagyta volna a falut még meg akarta, ölni az egyetlen embert, aki a családjából megmaradt. Már akkor tudta, hogy sohasem állnék mellé. Súlyos sebesülést szereztem. Ha Jiraya-sama nem üldözi, akkor talán marad ideje végezni velem, de azért én is megsebesítettem, bár közel sem olyan komolyan, mint ő engem.

-         Igen. Az a sok vér, amit a kunyhóban találtak, ezért következtettek, arra hogy meghaltál.

-         Nem volt szándékos, bár mikor, úgy ahogy felépültem rájöttem, hogy ha visszatérek a faluba szembesülnöm, kell mindazokkal, akiknek a bátyám ártott. Nem voltam hozzá elég erős, ezen kívül, ha én maradok, akkor sokkal hamarabb megtámadja a falut. – Jade mosolygott és a teában tükröződő elmosódott képet kémlelte. – az összes tartományt bejártam, alkalmi munkákkal tartottam fent magamat miközben keményen tanultam. Akár kémnek is lehetne nevezni. Az összes rejtett faluból sikerült valamit elsajátítanom. De nem lettem a ninjutsuk megszállottja.

Kakasi tekintete felélénkült. Jade pedig nevetett.

-         Nocsak és milyen technikákat?

-         Kakasi te mégsem változtál annyit, mint gondoltam. – csak a hűlő félben lévő teájának elfogyasztása után folytatta – Ha gondolod, tarthatunk egy kis tréning küzdelmet, ott megtudod.

A férfi hátradőlt és kacsintott.

-         Szavadon foglak!

Csak záráskór hagyták el a boltot. Kissé komor lett mikor rájött hogy a nagy visszaemlékezések során nem keresett magának éjjelre szállást, és nem repesett az örömtől hogy megint egy vastag faágon kell aludnia.

-         Mi a baj? – kérdezte Kakasi a lány komor arcára pillantva –

-         Semmi különös, csak megint az erdőben kell aludnom.

-         Ugyan gyere hozzám!

Jade felvonta a szemöldökét, Kakasi nézte egy ideig azután kikerekedett szemmel heves kézmozdulatokat tett.

-         Na, nem kell rosszra gondolni tied, lehet az ágy én, majd alszom a kanapán, vagy a földön.

A lány nevetett a férfi fogadkozását látva. Nem bírta ki egy kis piszkálódás nélkül

-         Ugyan, hiszen ilyesmi nekem eszembe sem jutott – Jádének sikerült nevetését kis köhögésnek álcáznia, amikor a férfi elpirult. Nem bánom. Ugyanis rég aludtam már puha ágyban.

A férfi lakása szerény volt, ahogyan egy egyedülálló ninjáé szokott lenni, ráadásul még férfi is. Az ágy felette polcon két bekeretezett fénykép állt. Az egyiken Kakasi régi csapata és a senseiük a negyedik Hokage volt látható, még a másikon Kakasi és három fiatal gyerek.

-         Vannak tanulóid?

-         Igen, bár Sakura most Tsunade mellet tanulja a gyógyítást. Sasuke pedig…

-         Ez lenne Uciha Sasuke? Ő az aki nem rég Orocsimaruhoz csatlakozott.?

-         Igen! –ebben a válaszban benne volt a férfi minden bánata, és csalódottsága. - Jáde . . . – kezdett neki a férfi azután nem fejezte be. - A lány ránézett. A férfi pedig a szemébe. – Miért most? Annyi év után, miért jöttél vissza?

Jade leült egy székre és felhúzott térdét átkarolta.

-         Hamarabb is jönni akartam. Mikor Orocsimaru a falura támadt itt akartam lenni de valami közbejött.

Kakasi nem kérdezett többet de Jade tudta hogy barátja nem adta fel csak kicsit elhalasztotta a beszélgetést. Kissé félve nézett az éjszakába. Sokszor gyötörték rémálmok, és nem szerette volna, ha a férfi rájön erre. Volt így is éppen elég magyarázkodnivalója még, nem akarta gyarapítani. Szerencséjére ezen az éjjelen elkerülték a szörnyek. Talán a kényelmes ágy vagy a tudat, hogy egy barát társságában alszik, üldözte el ezeket. Nem tudta igazán.

 Reggel jóval pirkadat előtt talpon volt. Óvatosan öltözött fel és ment a kis konyha felé, egy kis neszt sem csapott. Nehogy felkeltse a férfit. A hűtő tartalma nem volt éppen gazdag de Jade össze tudott ütni egy jó kis reggelit.

      Kakasi finom illatokra ébredt. Ez teljesen idegen volt számára ezért hamar felpattant a szeme. A kissé zilált ágyát nézte amiben már nem feküdt senki sem. A konyhához ment és a tűzhely előtt szorgoskodó barátnőjét nézte. Kicsit meglepődött azon, amit látott. Jádén most nem az a kimonó volt amit tegnap viselt hanem egy rövid ujjú felső és egy nadrág. A haja pedig ki volt engedve. Egészen Jade térdét verdesték a dús fürtök.

-         Azt hittem én vagyok a házigazda - jegyezte meg nagy sokára. -

-         Jó reggelt.  – Jade felé fordult és a konyhaasztalra rakta a zöldséges sonkás tojástekercset. – Már bocsáss meg, de ha a gyerekkorunkat veszem figyelembe, akkor inkább nem kérek a föztödből.

Kakasi a fejét vakarta és közben vigyorgott. Élénken emlékezett arra a gyakorlatra az erdőben. Minden éjjel másnak kellet főznie, és egyszer rá került a sor. Nos. Kakasi mindenben elit tanuló volt de ez nem ment neki. Annak idején is Jade főzött helyette.

Kakasi élvezettel fogyasztotta az ételt. Nem szokott reggelin, általában megebédelt valahol. Befejezve jóllakottan fordult Jade felé, aki nagyon örült, annak hogy tehetett valamit.

-         Köszönöm szépen!

-         Nagyon szívesen.

-         Nos mit szolnál, ha azt a kis összecsapással vezetnénk le a felszedett plusz kalóriákat? – kérdezte Kakasi hátradőlve a székben –

-         Semmi kifogásom ellene, csak összeszedem magamat.

Jade most nem fonta be a haját, csak lófarokba kötötte és hagyta a hátára omlani. A kimonóját most nem vette magára, mivel látta, hogy meleg van. Bármenyire nem akart költekezni, szüksége volt némi ruhatárra.

            Reggel a város nyüzsgése mit sem változott. A friss élelmiszereket vásárló asszonyok az éttermek felé igyekvő ninják. Kakasi menet közben vett maguknak édességet, ami megalapozta a nap jó hangulatát. Jade tudta hogy Kakasi nagyon várja már a harcot. Ezen a téren nem, változott semmit sem. Menet közben egy mély, dörmögő férfihang szólította meg őket.

-         Kakasi, nocsak de szép pár vagytok te ketten!

-         Ugyan Asuma, ne legyél idióta! – fordult meg Kakashi -

Egy jól megtermett férfi és egy csinos nő állt mögöttük, Jade csak sejtette, hogy ők is Juninok.

-         Jade bemutatom neked Asumát és Kurenait. Ők is Juninok. Asuma, Kurenai, ő itt egy nagyon régi barátom Jade. Nem rég tért vissza a faluba. Itt született de az utóbbi tíz évet nem ebben a faluban töltötte.

-         Üdvözöllek! Merre mentek? – kérdezte a férfi udvariasan, de tekintete tartózkodó és gyanakvó maradt a lánnyal szemben –

Kakasi szeme kisfiúsan csillogott.

-         Jade ígért nekem egy kis edzést. Éppen a gyakorlótér felé indultunk.

-         Na erre mi is kíváncsiak vagyunk Nem igaz Kurenai?

-         De még menyire. – jelentette ki a nő mosolyogva –

Jade furán érezte magát, mert a két ember nagyon kedves volt vele annak ellenére, hogy tudta a két ninja óvatos vele szemben, hiszen idegen. De mindennek ellenére sokat beszélgettek. A gyakorlótér semmit sem változott. Jade odament a három cölöphöz. Annak idején őt Jiraya-sama vizsgáztatta, még a negyedeik már egy éve edzette Kakasit. De sajnos már nem taníthatta. Saját magának lett a tanára. És sokszor szerette volna, ha valaki a jó irányba terelgeti, és nem neki kell a saját kárán tanulnia. Gondolataiból Kakasi zökkentette ki.

-         Emlékek?

-         Igen, hosszú évek alatt csak azok maradtak. – Jáde elfordult és a férfira nézett. – De nem ezért vagyunk itt.

-         Valóban. – komolyodott el a férfi -

Jáde és a férfi egy tisztás közepére értek. A két Jounin nem messze álltak a fák alatt és figyeltek.

-         Szabályok? - kérdezte a férfi –

-         Barátságos összecsapás! Lehetőleg kíméljük a másik testi épségét. – jelentette ki Jáde mosolyogva -

-         Rendben!

Jade nézte ahogyan a férfi félretolja a Sharingánjáról a fejpántot. Túlságosan is jól ismerte ezeket, a szemeket. A férfit utánozva ő is egy tőrt vett elő. Elkezdődött a kis harcuk.

            Asuma pislogás nélkül próbálta meg követni a két harcos mozgását kevés sikerrel. Kurenai sem tudta mi is történik. De egy idő után Kakasi mozgása darabosabb lett. Védekezni kényszerült.

            Kakasi hitetlenkedve vette tudomásul, hogy Jade kijátssza a Sharengant, mégpedig olyan módon, ami arra enged következtetni, hogy már nem először harcol ellene. És hiába a példátlan gyorsasága is. Jáde sokkalta gyorsabban mozog. Majdnem úgy mint Gai, mikor a belső kapui nyitva vannak. Kakasi mihelyt Jade abbahagyta a támadásokat, döbbent rá hogy több tucat olyan alkalom is volt, amikor, ha éles küzdelemben lennének, megölhette volna. A lány pedig még csak gyorsabban sem vette a levegőt.  Elismerően bólintott azután, pedig egy föld pecsétet használt, hogy eltűnjön. Jade azonban megelőzte és egy olyan gyors pecsét, sorozatott tett meg amit ő követni sem tudott. A szilárd föld sártengerré változott. Kakasi kénytelen volt lemondani a tervéről, és akkor folytatódott a támadás. Egy óriási vízoszlop közeledett felé, még éppen időben tudott egy hasonló vízfal védekező pecsétet alkalmazni, amikor két klón ragadta meg oldalról.

Kurenai Döbbenetében még levegőt venni is elfelejtett.

-         A harmadik volt mestere a mocsár technikáknak, és ez. . .

-         Igen nagyon magas szintű pecsétsor. Ezen kívül nem is tudtam követni, nem láttam mikor a pecséteket formálta, sémijén jelét, ez szinte hihetetlen.

Jáde feloldotta a mocsarat és a klónkat is. Győzött, nem kellet többet mutatnia, tudta hogy Kakasi rájött milyen erős lett. Pedig az erejének csupán tíz, tizenöt százalékát sem mozgósította. Kedvesen mosolygott a férfira az pedig miközben visszacsúsztatta szemére a fejpántot a fejét csóválta. A döbbenetet egy mély férfihang szakította félbe.

-         Gratulálok. Jade. Úgy látom öt év alatt még többet, fejlődtél. – Jáde nagyon is jól ismerte ezt a hangot. A közeli fáról hallotta. Kicsit megdorgálta magát, hogy nem vette észre sokkal hamarabb. Csak azt tudta felhozni mentségére, hogy hosszú idő óta először biztonságban érezte magát. –

-         Jiraya-sama! Tsunade-sama nem is említette hogy te is itt vagy.

-         Mert csak most érkeztem. – mondta a férfi Kakasinak -

A magas ősz hajú férfi nem sokat változott utolsó találkozásuk óta legfeljebb egyel több ránc gyűlt össze a homlokán. A férfi kedves mosollyal nézett Kakasira.

-         Látom, nem bírtátok ki. Tíz éve nem találkoztatok, és Jáde alig egy napja jött vissza máris harcoltok. Sohasem értettem a ti barátságotokat.

-         Elég, ha mi értjük, nem igaz Jade?

-         De igen. – Jáde mosolyogva nézett a férfira de rögtön elszállt a jókedve, amikor meglátta a férfi véres kezét. – Istenem, bocsáss meg, hagy nézzem meg!

Kakasi döbbenten nézett a kezére, és kissé belepirult, amikor Jade gyengéden kezébe vette a kezét és a kis vágást vizsgálta, amit valószínűleg akkor szerzett, amikor a lánnyal közelharcot vívtak.

-         Észre sem vettem.

-         Én pedig ne figyeltem oda. Ez nem súlyos, meg tudom gyógyítani.

Jáde csakrát összpontosított. A gyógyító technika volt az amit a legnehezebben sajátított el és nem is volt a mestere. Kisebb felületi sebesüléseket, horzsolásokat és vágásokat tudott csupán gyógyítani. Jobban értett a gyógynövényekhez és a különböző gyógyszerek kikeveréséhez. Amikor a seb szépen összehegedt, megkönnyebbült.

-         Bocsáss meg!

-         Nincs miért Jáde. Én voltam ügyetlen hozzád képest. Vagy egy tucatszor megölhettél volna.

-         Bizony barátom. – helyeselte Jiraya. –

Jáde szigorúan az öregre nézett, aki végül csöndben maradt. A többiek pedig nevettek. Kakasi is nevetett, mert egy nagyon erős ellenféltől kapott ki, Asuma, és Kurenai pedig azon vihogtak, hogy még a híres Sennin is meghátrált a lány egyetlen pillantásától.

-         Nos, a gyűlés kezdetét vette. Azért jöttem hogy szoljak. – szakította félbe Jiraya a nevetést -

-         Majdnem kiment a fejemből – szabadkozott Kakasi. –

-         Á! Jáde, az Ötödik téged is vár!

A lány döbbenten nézett az öregre. Nagyon szerette a nagyra nőtt medvét. Inkább érezte őt bátyának, mint. . .

-         De hát én nem vagyok Jounin, és ami azt illeti még csak Chunin sem. Ha egyáltalán újra a falu shinobija vagyok csupán csak egy Genin.

-         Ugyan kicsi lány! A Hokage ezt mondta, én csupán közvetítettem!