Encounter- Találkozás

    -  Te?! Tsunade még mindig levegőért kapkodott.

 Meg is értem, hiszen mindenki halottnak hitt. A ház, mikor apám elrabolt, csurom véresen maradt mögöttünk, a vértenger közepén pedig a fejpántom lehetett. De a vér nagy része anyámé volt, aki megpróbált védeni apámtól. A testét magával vitte, ahogy engem is. Így valószínűleg mindenki úgy gondoltam, apám anyámat rabolta el, és engem ölt meg.

 Mikor kicsit megnyugodott intett a többi ninjának.

    -  Letehetitek a fegyvert. Jó barát.  A többiek csak lassan eresztették fegyvereiket, nem bíztak bennem. Örülök neki! Tehát megkomolyodtak az emberek. Végre. Tsunade hozzám lépett és forrón átölelt. Kissé meglepett reakciója, ezért csak késve viszonoztam kedvességét.

    -  Mindenki hazamehet! Kinyithatnak az üzletek, a rendkívüli riadónak vége.

Szóval ezért volt minden kihalt! Nagy lehet a baj ha egy Akatsuki-kimonós alak miatt rendkívüli riadót fújnak… Tudom-tudom, Orochimaru utolsó leheletével megtámadta a falut, és majdnem a földig rombolta, de akkor is! 2 éve történt! Már ki kellett volna heverni a dolgot. De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek fölöttük?

Elkísértem Tsunadet az irodájába. A bal szememen lévő kendőtől nehezebben tudtam követni, de nem maradtam le. A rá jellemző rendetlenség uralkodott a helységben, amit ő csak nagyvonalúan belakott légkörnek hívott. Jellemző. Nem bírtam megállni egy apró mosolyt el kellett eresztenem zavara láttán, amikor bent álltam két kupac irat között, és ő pedig takarók és ruhák tömkelege alól igyekezett előbányászni egy széket.

Igazából Sasukéval egyidős vagyok, csak én nem egy egységes nevelésben részesültem, ezért csatlakozni fogok az egyik jounin csapatához.  Jaj, csak ne Sasuke mellé osszanak be, mert akkor végem van…

Tsunadenek végül sikerült előkeríteni egy széket és kényelmesen elhelyezkedett rajta. Asszem megfeledkezett rólam. Figyelmeztetően megköszörültem a torkom, mire úgy nézett rám mint kisgyerek, akit csoki lopáson kaptak. Igen, határozottan megfeledkezett rólam. Kényelmesen, bár kicsit pirulva hátradőlt a székén és belekezdett mondókájába.

    -  Gondolom egyetértesz velem, hogy csatlakoznod kellene egy csoporthoz. –Határozottan bólintottam. Új technikát valószínűleg nem tudna senki tanítani a Konohában nekem, de a csapatmunka és én két külön dolog, ahhoz meg nagyon értenek itt. Tsunade elvett az egyik mellett magasodó halom tetejéről egy papírt, és tüzetesen megvizsgálta. Lassan bólintott, majd fürkészőn rám nézett.

    -  Ugye ismered, vagyis hallottál már… Hatake Kakashiról? –bólintottam. A másoló ninja. Talán mégis tanulok majd itt valamilyen jutsut? –Akkor rendben, az ő csapatába fogsz kerülni. Talán még tanítani is tud neked egyet s mást… Elégedetten bólintottam, majd meghajolva kihátráltam az irodából.

 Ahogy végigmentem az utcán mindenki félrehúzódott az utamból. Talán a kimonó miatt, talán mert nem ismernek, vagy csak azért mert a bal szememet kötés fedi? Nem tudom de nem is érdekel igazán. Ekkor berobbant mellém Gai. Megcsillogtatta a fogait, majd hátbacsapott. Csak úgy megjegyzem, hogy ez kábé annyit jelent, hagy majdnem lefejelem a földet. Na nem baj, ő már csak ilyen. Még gyerekkoromból ismerem. Sokat járt hozzánk, akkor még persze geninként.

    -  Rei! Hát élsz! Mind azt hittük, hogy apád megölt és anyád meg elrabolta! Örülök, hogy nem így történt. Kinek a csapatába kerülsz?

Ezernyi kérdést tett fel, mire segélykérően felemeltem kezeim.

    -  Irgalom! Gai, kérlek nyugodj meg, egyenként tudok csak válaszolni a kérdéseidre!

    -  Miért nem ismersz olyan jutsut amivel egyszerre több dolgot tudsz mondani?

    -  De ismerek, viszont nem rajtad akarom tesztelni. Túlzottan fájdalmas lenne.

    -  Na jó akkor azt kérdem, hogy kinek a csoportjába leszel? Hokage-sama biztosan nem engedi, hogy csak így egyedül kószálj.

    -  Köszi a bizalmat. Egyébként Kakashi csoportjába leszek. Talán mégis tanulok valami jutsut.

    -  Jaj te szegény. Őszinte részvétem. Pont Kakashi… Nah, nekem mennem kell, a diákjaimat megvárakoztatni csak a másoló ninjának engedélyezett!

Kedélyesen rám kacsintott, még egyszer megcsillogtatta hibátlan fogsorát, majd ködfelhő kíséretében tovatűnt. Én lassan folytattam utamat régi lakásunkhoz. Mindent por lep be, viszont vér már sehol sincs. Minő szerencse! Nem kell albérletet vegyek… Viszont valami ruhát vennem kéne… A délutánt vásárlással töltöttem. Estére otthonossá vált a ház, ruháim és kajám is volt. Fel voltam készülve. De annyira elfáradtam, a nagy vásárlásban és pakolásba, na meg a háromnapi kimerítő utazásban, hogy csak bedőltem az ágyamba és elnyomott az álom.

Reggel sietnem kellett, ha nem akartam elkésni. Hihetetlen, máris Kakashi nyomdokaiba léptem! Később érkeztem a Tsunade által megjelölt idő pontnál a tisztásra, mégse volt ott senki. Nyugodtan leültem a fűre meditálni addig is, hiszen mi mást csináljak. Egy jó fél órát vártam, majd éreztem, hogy valaki közeledik. Hirtelen hallom, hogy kunai szeli a levegőt, és érzem, hogy egyenesen a fejem felé tart. Gyors mozdulattal elkapom a hegyénél fogva, majd felállok, és szétnézek a tisztáson, vajon ki támadott. Sehol senki. Jobbra, balra, fölöttem és mögöttem is tiszta a terep. Akkor csak egy helyen lehet támadóm…

    -  LENT! – amint kimondtam öklöm a földbe csaptam. Chakrám a kézfejembe volt, majd beleáramlott a földbe, így felrepesztve az egész tisztás területén. A tisztás szélén az egyik mélyedésben, melyet szakítottam ott ült a híres copy ninja. Kikerekedett szemekkel bámult rám. Gondolom nem nézte ki belőlem… Pedig többet is tudok ennél. Alig észrevehetően összezártam az öklöm, de ő megneszelhetett valamit, mert elugrott előbbi helyéről. Ahol még az előbb ült egy inda mozgott, azzal próbáltam a földhöz kötni.

    -  Kakashi-sensei! Megvagy. –elismerően bólintott majd közelebb jött egy kicsit. Arcát maszk takarta, fejkendőjét, pedig fél szemére ráhúzta.

    -  Nem néztem volna ki belőled ezt a technikát. Csak kérlek vigyázz a környezetedre, a csapat társaid itt vannak a közelben. Nos. A feladatod az mint a többieknek volt régen. –kettő kis csengőt vett elő. – Meg kell szerezned tőlem a csengőket délig. Ha nem sikerül nincs ebéd. Ha délután se sikerül nem tanítalak.

Bólintással jeleztem, hogy megértettem. Helyeslően biccentett majd elfordult.

    -  Viszont azt hiszem nem leszek ellened elég egymagam… Mikor visszafordította felém arcát, láttam, hogy homlokára tolta kendőjét. Bal szemének sharinganja felém villant.

    -  Áh, a híres sharingan. Megnézzük elég lesz-e ellenem egy. Kissé meghökkent.

    -  Ezt meg hogy érted? –Gúnyosan elmosolyodtam, és fél szemöldökömet felhúzva válaszoltam.

    -  Jaj Tsunade ne mondta? –Lehunytam a szemeim, és leszedtem a balról a kötést. Beleharaptam saját ujjamba, majd a kiserkenő vért a két szememre kentem. Mikor kinyitottam a szemeim, egy pillanatra minden vörös színben játszott, majd kitisztult a kép. Elsőnek Kakashi meghökkent arcát pillantottam meg, majd ahogy körbenéztem a tisztáson felfedeztem a szélén a fák között három alakot. Valószínűleg a ninja tanítványai. Had nézelődjenek nem árt a tanulás. Tekintetem vissza vezettem Kakashihoz aki még mindig leesett szájjal nézett rám. Meg is értem nem mindennap találkozik az ember hozzám hasonló szemekkel.

    -  Hát igen, nem csak Itachinak és Sasukénak van kifejlett Mangekoyou Sharinganja. Én vagyok rá az élő példa.

Küzdőállásba helyezkedtem, majd jövendő mesterem felé dobtam három shurikent. Kezdetét vette a próba!